Legismertebb személyiségtesztek
Időnként tanácsot kérnek tőlem azzal kapcsolatban, hogyan érdemes felkészülni a személyiségtesztre az állásinterjún. Rövid válaszom: sehogy.
Hosszabb válaszom: akkor vállalkozzon személyiségtesztre, ha alapjában véve semmi gondja azzal, hogy tesztelik, szívesen vesz benne részt. Ha azonban kétségei vannak, inkább ne vállalkozzon rá. Tudnia kell, hogy a cégnek nincs joga a magánéletében kutakodni. Egy személyiségteszt általában mélyebb rétegeket is érint, mint csak a munkahelyi életünk.
Elvileg a személyiségtesztek önkéntesek, anonimek, és az eredményük megismerhető. Ezek a feltételek nyilvánvaló okok miatt a kiválasztási helyzetben részben vagy teljesen nem valósulnak meg.
A személyiségtesztek használata Magyarországon jogi és szakmai szempontból nem tisztázott
A személyiségtesztek és a kiválasztásban használt egyéb állásinterjú tesztek területén sajnos nagyon sok gond van.
Egyrészről a külföldről behozott tesztek alkalmazása gyakran jogsértő. A személyiségtesztek külföldi forgalmazóinak sok esetben egyáltalán nincs tudomásuk hivatalos fordításokról (ezt 2018-ban teszteltük oly módon, hogy megkérdeztünk néhány külföldi teszttulajdonost és -forgalmazót).
Másrészről a tesztek nincsenek honosítva. Azaz, nem felelnek meg bizonyos szakmai követelményeknek, emiatt esetleg nem mérnek jól.
Ha pedig egy rosszul mérő teszt alapján vonnak le következtetéseket az álláspályázóról, az akár kedvezőtlenül is befolyásolhatja az esélyeit az állás elnyerése szempontjából.
Egy külföldről behozott pszichológiai teszt esetében ugyanis nemcsak a megfelelő fordításról kell gondoskodni, hanem honosítani kell a tesztet. Azaz, egy sor szakmai elvárásnak kell megfeleltetni (pl. validálni, sztenderdizálni kell).
Tudjon meg többet a személyiségtesztek honosításáról.
Személyiségtesztek, melyekkel álláspályázóként találkozhat
A következőkben azokat a személyiségteszteket ismertetem röviden, melyekkel álláspályázóként találkozhat. Számos személyiségteszt létezik ezeken kívül is, a felsorolás nem teljes körű.
Kaliforniai Pszichológiai Kérdőív (CPI)
A teszt katonai kiválasztáshoz készült a 60-es évek Amerikájában, tehát gyakorlatilag teljesen elavult. Az állításokra igaz-hamis válaszokat kell adni. Olyan alapdimenziókat vizsgál, mint például a dominancia, a megbízhatóság vagy éppen az önelfogadás.
A humor kedvéért néhány kérdés a tesztből:
„Annak idején elég gyakran lógtam az iskolából.”
„Gyermekkoromban általában a szüleimhez tudtam fordulni problémáimmal.”
„A legtöbb ember hajlamos hazudni, ha abból előnye származik.”
A tesztet állítólag 1980-ban validálták Magyarországon, majd a 2000-es évek elején újra felmérték a validitását, ahol már az eltelt 20 év alatt is jelentős különbségek jelentek meg. Mindenesetre a hivatalos külföldi tulajdonos és forgalmazó nem tud magyar fordításról és validálásról!
Myers–Briggs-típusindikátor (MBTI)
Az egyik legkiterjedtebben kutatott és nyilvántartott pszichológiai rendszer, több évtizedre visszamenőleg. A C. G. Jung által kidolgozott személyiségtípusokat határozza meg négy, egymástól független dimenzió alapján. Olyan önértékelő személyiségteszt, melyben a kérdésekre igen és nem válaszokat adhatunk.
- Az első dimenzió a személy külvilághoz való viszonyulását, az energiaforrását jelzi: Extraverzió (E) – Introverzió (I).
- A második az információgyűjtés és észlelés jellemzőit határozza meg: Érzékelés (S) – Intuíció (N).
- A harmadik a döntéshozatal módját mutatja meg: Gondolkodás (T) – Érzés (F).
- Az utolsó, negyedik dimenzió pedig az életstílus, életvitel preferenciáját azonosítja: Megítélés (J) – Észlelés (P).
Néhány mintakérdés a tesztből:
„Tudod, hogyan töltsd el minden perced hasznosan.”
„A kötelezettségeket próbálod elkerülni.”
„Egy helyiségben inkább a falakhoz állsz közelebb, mint a helyiség közepéhez.”
A hivatalos külföldi tulajdonos és forgalmazó nem tud a magyar fordításról és validálásról!
Eysenck-féle személyiség-kérdőív
A pszichológia egyik meghatározó személye volt Eysenck, akinek a személyiség-kérdőívét a mai napig sokan alkalmazzák. Korábbi elméletekre alapozva azt mondta, hogy van két szupervonás, ami alapvetően meghatározza a személyiségünket:
- Extraverzió – Introverzió: ebben a dimenzióban a tulajdonságok a nyitottságtól a zárkózottság felé terjednek. Az igen válasz az extraverzió (nyitottság) felé billenti az eredményt.
- Érzelmi labilitás – Stabilitás: ez alatt az érzelmi kiegyensúlyozottság és kiegyensúlyozatlanság skáláját érti. Az igen válasz, ebben az esetben az érzelmi labilitás dimenziójában ér pontot.
„Sokféle hobbid van?”
„Beszédes vagy?”
„Hangulata gyakran ingadozik?”
„Érezte már magát minden ok nélkül szerencsétlennek?”
A Pszichológia folyóirat részeként jelent meg a magyar fordítás (1984. 4. évf. 2. sz.). Matolcsy Ágnes végezte a magyarországi adaptációt 1988-ban, 1000 fős mintán.
Hogan (HPI – Hogan Personality Inventory)
Robert Hogan által fejlesztett teszt, a személyiség feltérképezésével jelzi előre a teljesítményét. A teszt hétfaktoros személyiségmodellre épít, melyek: önszabályozás, ambíció, társaságkedvelés, személyközi érzékenység, szisztematikusság, kíváncsiság, tanuláshoz való viszony. A teszt a személyiség feltérképezésével jelzi előre a munkahelyi teljesítményt.
Néhány kérdés a kérdőívből:
„Szeretnék autóversenyző lenni.”
„Nagy szókinccsel bírok.”
„Mindig azt teszem, amit mondok.”
„Ritkán jövök ki a sodromból.”
Az Assessment System által Magyarországra validált teszt; tőlük azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a magyar nyelven történt validálást az Amerikai Pszichológiai Társaság megfelelőnek tartotta.
DISC
A DISC egy szintén széles körben elterjedt személyiségteszt, melynek kitöltője két tengely mentén (extra- vagy intraverzió, kapcsolat- vagy feladatorientáltság) kerülhet négy alapvető kategóriába:
- domináns (D),
- befolyásoló (I),
- stabil (S) és
- szabálykövető (C).
A teszt kitöltése után szöveges és két grafikus elemzést kapunk. A teszt koncepciója szerint: az egyik ábra a természetes stílusról (amely szerint az egyén természetes módon viselkedik), a másik pedig a felvett stílusról (ahogyan az egyén a környezetre reagál) nyújt információt.
Tulajdonságcsoportokról kell eldönteni, hogy igazak-e ránk, például:
- „Kedves. Udvarias.”
- „Meggyőző. Agitáló.”
- „Visszahúzódó. Visszafogott. Mértéktartó.”
- „Eredeti. Individuális.”
A hivatalos külföldi tulajdonos és forgalmazó többszöri kérésünk ellenére sem erősítette meg, hogy a tesztet magyar nyelven honosították.
Captain
A Captain teszt azt elemzi, hogy a kitöltő mennyire felel meg a vizsgált munkakör követelményeinek, hogyan áll a munkához, milyen a vezetéshez való viszonya, a döntési képessége, a személyisége, a munkatársi kapcsolatai és a képességei. A teszt kitöltőjének közel kétszáz állításpár esetén kell választania.
Néhány példa állításpárra:
„Általában elfogadnak az emberek.”
„A beosztottaim azt teszik, amit elvárok tőlük.”
„Könnyen kijövök a sodromból.”
„Az emberek figyelmen kívül hagyják a véleményemet.”
Magyarországi Tesztbizottság által elismert, nemzetközi ISO-tanúsítvánnyal rendelkező teszt.
Minnesota Többtényezős Személyiségleltár (MMPI)
A világon az egyik legelterjedtebb klinikai pszichológiai teszt, amely olyan skálákról ad eredményt, mint hipochondria, depresszió, hisztéria vagy éppen pszichopatikus deviancia. Mivel a teszt elsődleges célja, hogy abnormális viselkedést mérjen, nem feltétlenül ideális munkaerő-kiválasztási szituációkban.
Példák a tesztkérdésekre:
„Ritkán álmodozom napközben.”
„Anyám és apám gyakran engedelmességre szorítottak még akkor is, amikor szerintem semmi okuk nem volt rá.”
„Van, amikor a gondolataim gyorsabban futnak át a fejemen, mint ahogy ki tudom őket mondani.”
„Egy héten többször is megyek moziba.”
A Magyar Tesztbizottság által jóváhagyott, az OS Hungary Kft. által Magyarországra validált teszt.
Enneagramm
Az enneagramm kilencágú csillagot jelent. A kilenc értékskála, amellyel a teszt dolgozik, két dimenziót fed le:
- az egyik az érzelmi energia, melynek három értéke az indulat, a kapcsolódási vágy és a félelem;
- a másik dimenzió az érzelmeinkhez való hozzáállás, az alábbi három attitűddel: befelé fordulás, kifelé fordulás, tagadás.
Általában látszólag egymáshoz nem kapcsolódó állításpárok közül kell kiválasztanunk azt, hogy melyik jellemző ránk inkább. Inkább misztikus, semmint tudományos megítélés lengi körbe.
Mintakérdések:
„Saját érdeklődésem űzése fontosabb számomra, mint a kényelem és a biztonság.”
„A kényelem és a biztonság fontosabb számomra, mint saját érdeklődésem űzése.”
„Zárkózottságom bosszantja az embereket.”
„Az a szokásom, hogy megmondom az embereknek, mit kell tenniük, bosszantja őket.”
„Gyakran érzem a szükségét annak, hogy az »erő oszlopa« legyek.”
„Gyakran érzem a szükségét annak, hogy tökéletesen teljesítsek.”
A hivatalos külföldi tulajdonos és forgalmazó nem tud magyarországi fordításról, sem bármilyen szervezetről, aki jogtisztán terjeszthetné a tesztet.
Álláspályázók tesztelése jogi és szakmai szempontból aggályos
Magyarországon 2018-ban a forgalomban lévő legismertebb személyiségtesztek többsége nem jogtiszta és nincsen honosítva!
Annak, hogy sok személyiségteszt esetében nem tisztázott a jogi helyzet, előnye, hogy a tesztekhez ingyen hozzá lehet férni az interneten.
Komoly hátránya azonban, hogy nem jelenthetjük ki biztosan, hogy azt mérik, amire hivatottak. Ez pedig kedvezőtlenül befolyásolhatja az esélyeinket az állás elnyerése szempontjából.
Amennyiben hasznosnak találta a cikket, ossza meg az ismerőseivel!
Cikkeimet álláspályázók számára készítem abból a célból, hogy olyan területre válthassanak, ami célt, értelmet és megelégedettséget jelent számukra.
Amennyiben ön az oldalamról gyűjt anyagot a saját cikkéhez, szeretném felhívni a figyelmét a szellemi tulajdon tiszteletben tartására. Kérem, amennyiben a cikkeimből írja a sajátját, úgy a szerzői jog tiszteletben tartásával tegye, és tüntesse fel a forrást: szakmaioneletrajz.hu!
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Állásinterjú ruha
Karriertervezés
Portfóliókarrier
Motivációs levél
Önéletrajz önellenőrző lista
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás tanácsadással foglalkozom.
Vezetői karrierje építésével, munkahely- és karrierváltással kapcsolatos témákban fordulhat hozzám.
Amiben számíthat rám:
vezetői karrierje építésének minden tekintetében, bővebben a www.vezetofejlesztes.hu-n,
professzionális és versenyképes álláspályázati anyag összeállításában,
állásinterjúra, értékelő központra vagy bértárgyalásra való felkészülésben, vagy
ha váltani szeretne, megtalálja az új munkahelyet, vagy karrierirányt, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel eléri a céljait.