Liftbeszéd szerepe az állásszerzésben
Ismeri azt a helyzetet, amikor mindössze néhány perce van csak arra, hogy bemutatkozzon, jó benyomást keltsen, és olyan üzenetet adjon át magáról, amire mások emlékezni fognak? Például: egy állásinterjú első néhány percében.
Állásinterjún kívül is számos helyzetben, például, amikor új emberekkel ismerkedünk. Az első kérdések között szinte biztosan előkerül, hogy kik vagyunk, hol dolgozunk. Érdemes előre felkészülni az ilyen helyzetekre. Különösen akkor, ha éppen állást keresünk.
Sosem tudhatjuk, hogy akivel éppen beszélgetünk, milyen lehetőséghez juttathat bennünket. Jó, ha van a tarsolyunkban néhány rövid és könnyen megjegyezhető mondat, amivel érdeklődést ébreszthetünk magunk iránt. Ha csak annyit mondunk, hogy könyvelőként dolgozunk, könnyen elfelejthetnek bennünket.
Tagja voltam egy üzleti társaságnak, ahol heti szinten találkoztunk, és minden alkalommal egy percben be kellett mutatkoznunk. Az állandó tagok néhány hetente váltogatták a szövegeiket, ami azt jelentette, hogy újabb és újabb verziókat kellett nekem is kitalálnom.
Komoly kihívást jelentett számomra egy percbe sűríteni, mivel foglalkozom, miben más az én szolgáltatásom… Mindezt figyelemfelkeltően, frappánsan, de leginkább könnyen megjegyezhetően. A szövegeimet leírtam, átírtam, kínlódtam, csiszolgattam…
Egy egész sorozat egyperces liftbeszédet sikerült megírnom egy év alatt, és végül belejöttem.
A saját tapasztalatom alapján azt szoktam javasolni az álláskeresőknek, hogy írják fel maguknak azt a pár mondatot, amit magukról mondanak olyan esetekben, amikor lehetőségük adódik röviden bemutatkozni.
Olvasson tovább, és merítsen ötleteket a példákból.
Hogyan mutatkozzunk be álláskeresőként?
Először is azt érdemes átgondolnia, milyen helyet szeretne kapni mások gondolataiban, azazhogy az illető hogyan gondoljon önre a beszélgetést követően. Ehhez fontos, hogy átgondolja, mi a célja, mi teszi önt egyedivé, és hogyan fogja ezt hitelt érdemlően bizonyítani?
Ezt követően fogalmazza meg, hogy mit akar elmondani magáról egy percben. Ahhoz, hogy ebben igazán ügyes legyen, az alábbi három dolog kell:
- alaposan átgondolni a mondanivalója tartalmát,
- hatásosan megfogalmazni azt, és
- gyakorolni.
Indíthat egy élénk és emlékezetes mondattal, amivel képes felkelteni beszélgetőpartnere figyelmét. Ha már az első mondatban meg tudja fogalmazni, hogy mi teszi önt egyedivé, nagy valószínűséggel emlékeznek majd önre. Például: ha ön webfejlesztő, de komoly marketinges háttérrel is rendelkezik, érdemes összekötnie ezt a két témát, mert ezzel egyedivé és emlékezetessé teheti magát. Ez a szakmakombináció ma nagyon keresett, és csak kevesen rendelkeznek ilyen háttérrel.
Fogalmazza meg az üzenetét két-három gondolatban, mintha társalgás közben beszélne magáról, majd próbálja ki ezt a rövid bemutatkozást barátain vagy családtagjain. Ha kiállta a próbát, alkalmazza a gyakorlatban is.
Inspiráló példák liftbeszédre:
„Abban segítem a vezetőket, hogy eredményesebbek legyenek. Például megmutatom, miként delegálhatnak egy feladatot oly módon, hogy azt kapják vissza, amit szeretnének. Miként válasszák ki a megfelelő munkatársat, vagy ösztönözzenek másokat magasabb teljesítményre. A legkorszerűbb vezetési eszköztárral ismertetem meg őket. Több mint 100 vezetővel dolgoztam együtt az elmúlt 10 évben.”
„Összekapcsolom a pszichológiával, a marketinggel. Együtt dolgozom cégvezetőkkel azon, hogy tisztázzuk, mit szeretnének elérni a jövőben, és a cél eléréséhez megfelelő támogatást nyújtok. Erősítjük a személyes márkájukat, amely segít nekik ügyfeleket és befektetőket szerezni. Jó referenciákkal rendelkezem.”
Mi volna az ön bemutatkozó szövege? Jegyezze le!
Mindazt, amit leír, felhasználhatja az álláspályázati anyagaiban is, például a karriercélok részben vagy a motivációs levelében. Továbbá jó szolgálatot tehet önnek a LinkedIn profilja kialakításakor.
Hogyan érjük el, hogy emlékezzenek ránk?
Számítsunk arra, hogy a hallgatóságunk talán csak egy rövid ideig képes ránk figyelni, ezért érdemes előre jól átgondolni és kidolgozni üzenetünket. A cél az, hogy tömörek és megjegyezhetők legyünk, szemtől szemben, írott szövegeinkben és online megnyilvánulásainkban is.
Ha valaki érdeklődést mutat aziránt, amivel foglalkozunk, mesélhetünk neki magunkról. Ha van egy jó történetünk, pl. arról, amin éppen dolgozunk, akkor azt mások könnyebben megjegyzik. A lényeg, hogy olyan történetet válasszunk, amely hitelesen mutat be bennünket.
Amikor magunkról beszélünk, használjunk olyan szavakat, melyekkel felidézhetjük a személyiségtípusunkat. Az alábbi példák a lázadó, a gondoskodó és a karrierista archetípusát idézhetik fel másokban.
„Külföldi cégek számára szervezek új típusú csapatépítő programokat. Legutóbb éppen egy hotel egyik termében alakítottam ki egy »kijutós szobát«, ahol minden tárgy egy rejtély kulcsa volt. A program villámgyorsan kiszakított minden csapattagot a mindennapok monotonitásából. Több visszatérő ügyfelem is van, akiket mindig új és szokatlan programokkal várok.”
További inspiráló példa liftbeszédre:
Ez a mintapélda a lázadó archetípusát vetíti elénk az „új típusú, rejtély, villámgyors, kiszakít, szokatlan” kifejezések miatt.
„Mostanáig ingatlanértékesítőként dolgoztam egy családias hangulatú cégnél. Jó érzéssel tölt el, amikor arra gondolok, hogy több munkatársam vált barátommá az évek alatt. Olyan munkahelyet keresek most is, ahol együttműködhetünk másokkal, az ötleteinket meghallgatják, és építenek rá.”
Itt a gondoskodó archetípusra láthatunk példát, erre utalnak a „családias, együttműködő, jó érzés, barátom” szavak.
„A cég kulcsfontosságú ügyfeleivel tartom a kapcsolatot. Jó ideje már teljesen egyedül tárgyalok, és önállóan készítem elő a szerződéseket. Megbíznak bennem, ami nagyobb teljesítményre sarkall. Talán pont emiatt van, hogy már a legkritikusabb feladatokat is rám bízzák, amiket korábban a felettesem végzett. Készen érzem magam egy magasabb értékesítői pozícióra.”
Sokak előtt a teljesítményre és előmenetelre vágyó karrierista ember jelenik meg az „egyedül, önállóan, teljesítmény, pozíció kifejezések miatt.
Ha következetesen jelenítünk meg egy-két archetípust, könnyebben megjegyeznek bennünket mások.
TOVÁBBI ÍRÁSOK
Bértárgyalás állásinterjún
Karrier coach
Hogyan írjon versenyképes önéletrajzot?
Automatizált önéletrajzszűrés
Önéletrajz jövője
Europass önéletrajz
Önkitöltő személyiségteszt
GDPR álláskeresőknek
KRÁNITZ ÉVA, MBA
Vezetőfejlesztéssel és karrierváltás-tanácsadással foglalkozom.
Vezetői karrierje építésével, munkahely- és karrierváltással kapcsolatos témákban fordulhat hozzám.
Amiben számíthat rám:
vezetői karrierje építésének minden tekintetében, bővebben a www.vezetofejlesztes.hu -n,
professzionális és versenyképes álláspályázati anyag összeállításában, bővebben a www.szakmaioneletrajz.hu -n,
állásinterjúra, értékelő központra vagy bértárgyalásra való felkészülésben, bővebben a www.allasinterjutechnika.hu -n
ha váltani szeretne, megtalálja az új karrierirányt, és megtegye azokat a lépéseket, amelyekkel eléri a céljait: www.karriervaltas.hu.